Victoria Beckham


Bár tagja volt minden idők egyik legsikeresebb női popegyüttesének, azóta kiderült, hogy divattervezőként tehetségesebb. Victoria Beckham B terve bevált.

Első kollekcióját 2004-ben az amerikai Rock and Republic farmermárka számára tervezte. 2005–2006-ban Beckhamné komplett női farmerkollekciót, majd gyerek- és férfiruhákat is tervezett a cégnek. Időközben pedig harmadik fiának, Cruz Davidnek is életet adott.

2006-ban aztán levált a Rock and Republicról és metroszex-szimbólummá vált férjével, Daviddel megalapították családi divatbirodalmukat, a DVb márkát: nyárra saját napszemüveg-kollekcióval jöttek ki, majd ezt követte ősszel az önálló farmermárka és az első parfüm, az Intimately Beckham. Emellett belefért még egy táska- és ékszerkollekció is, melyet Victoria a japán Samantha Thavasa divatcégnek tervezett.

2007-ben a DVb márka termékei az Egyesült Államokban is piacra kerültek, Victoria pedig az Év vállalkozója és az Év nője címet is elnyerte egy brit magazin szavazásán. Saját ruhakollekcióját 2008 szeptemberében, a New York-i divathéten mutatták be. Az azóta eltelt négy évben további hét ruhakollekcióval, illetve ezekhez kapcsolódó táska- és cipőkollekciókkal rukkolt elő, szezonról szezonra egyre bátrabb megoldásokkal ötvözve a rá jellemző klasszikusan elegáns alapstílust.

Bár a londoni olimpia záróünnepségén néhány percre visszatért a popszínpadra, ma már nem kérdés, hogy Victoria Beckham elsősorban divattervező.  




Árkalkuláció és Foglalás