NIKE AIR JORDAN

2019 January 27

Egy kis Air Jordan történelem

Minden 1984-ben kezdődött, amikor a Nike komoly veszélyben volt a gyorsan növekvő sportruházati piacon, ugyanis a „fehérek futó márkája” imázst nehezen tudta levetkőzni. Ekkor még hírük sem volt a kosárlabda világában. A futócipő nagyhatalom lassan haldokolni kezdett, így szükségük volt valamire, ami újraéleszti és felvirágoztatja a céget. Így történt, hogy az akkor még zöldfülű kosárlabda játékosban, Michael Jordanben látták meg a lehetőséget.

 

Michael jobban szerette az Adidas, vagy a Converse cipőket, amiket edzője, Dean Smith ajánlott neki és remélte, hogy valamelyik vállalattal le is szerződhet.  A Converse azonban fedélzetén Larry Birddel és Magic Johnsonnal nem kívánt jobb ajánlatot tenni a Nikenál, az Adidas pedig akkoriban egyáltalán nem volt érdeklődő a kosárlabda iránt.

 

Végül, a menedzsere és a szülei bíztatására a vonakodó Jordan beleegyezett, hogy az oregoni Portlandben lévő Nike főhadiszállásra repül és megnéz egy különleges videót és különböző javaslatokat. A videóban lassított felvételeket mutattak Jordan egyetemi meccseiből és híres, magasröptű olimpiai mozdulatából, a kisfilm alatt az aláfestő zenét a Pointer Sisters „Jump” című száma szolgáltatta. Majd a Nike fő designere, Peter Moore vázlatokat mutatott az Air Jordan 1-es cipőről, melegítőkről, sportruhákról fekete és piros színben.

 

Michael a következőt fűzte a vázlatokhoz: „Nem hordhatom azt a cipőt, azok az Ördög színei”. Jordan az egész tárgyaláson érdektelennek és unottnak tűnt, de ahogy elhagyta a találkozót azt mondta az ügynökének: „Kössünk alkut!” A Nike egy 5 évre szóló 2,5 millió dolláros szerződést írt alá Mr. Jordannel.

 

Az Air Jordan 1-es bemutatása feje tetejére fordította a sportcipő ipart.

 

Az AJ 1 előtt a legtöbb kosárlabda cipő fehér volt, de a merész fekete-piros stílusú Air Jordan 1 piszkosul kigúnyolta ezt a szabályt. Erre reagálva az NBA kizárta a cipőt a ligából, de MJ így is hordta őket 5000 dolláros bírságot fizetve meccsenként. A Nike persze örömmel kifizette ezt az összeget, hogy játékban és a közönség szeme előtt tarthassa ezt a pár cipőt. Ez a nagy hajcihő egy pár kosárcipő körül és Jordan látványos fellépése hozzájárult ahhoz, hogy az Air Jordan nevet ismertté tegye. Természetesen az AJ-kollekció darabjai a legjobban keresett kosárlabda cipők között vannak, amióta 1985-ben piacra dobták őket.

 

 

A designerek a mai napig Michael ötleteit, hobbijait, és életének történetét gyűjtik össze és zárják ezekbe a cipőkbe.

A divatguruk és marketing szakemberek jó ideje fenyegetőznek azzal, hogy ebben az évben - most már aztán tényleg – kipukkad a sneakerlufi. Ehhez képest a piac szárnyal, olyan mennyiségű új cipővel, amit a legelszántabb sneakerheadek sem tudnak észben tartani, a csillagászati árakról már nem is beszélve!

 

Tudtad?!

 

Nagyon úgy tűnik, hogy 2019-ben is folytatódik az őrület, amit mi cseppet sem bánunk! Gondoltad volna, hogy aki az összes 2018-as Air Jordant meg szerette volna vásárolni, potom 9,1 millió Ft-nak megfelelő összeget kellett volna kicsengetnie? Feltételezve persze, hogy mindegyik cipőt egyenesen a boltból szerzi be, hiszen a neten gyorsan kúszik felfelé egy-egy limitált surranó ára…

 

Nálunk, a Premium Fashion webshopban hihetetlenül kedvező árakon tudod beszerezni a legkülönlegesebb Air Jordan darabokat!

Győződj meg róla és légy részese Te is a történelemnek!

http://premiumfashion.hu/hu/webshop/category/22/labbeli/21/#termek

 

Forrás: (sneakerbox.hu; player.hu)




Árkalkuláció és Foglalás