Calvin Klein


Calvin Klein 1942. november 19-én született New York Bronx negyedében. A divat szeretete hamar megmutatkozott: édesanyját rendszeresen elkísérte a bevásárlókörutakra, valamint saját erőből tanult meg varrni és vázlatokat készíteni.

Gyerekkori barátja, Barry Schwartz segítségével céget alapított, így a tehetség üzleti érzékkel párosult. A Calvin Klein Ltd. 1968-ban 10 000 dollár kezdőtőkével és néhány darab női ruhával, valamint kabáttal indult, a New York hotel üzlethelyiségében. Egy évre rá 50 000 dolláros megrendelést kellett teljesíteniük a Bonwit Teller cégnek, ami főként női és férfi kabátokból állt. A kollekció sikeres lett, és Calvin Klein 1969-ben megjelent a Vogue magazin címlapján. 1971-ben már klasszikus blézerek, sportruházat, valamint a fehérnemű is jelen volt a portfólión.

1973-ban nyerte meg először a Coty Award díjat, amit aztán a következő két évben is neki ítéltek 74 darabos nőiruha kollekciójáért. 1977-re a bevételek 30 millió dollárra ugrottak, és tervezett már kiegészítőket is: sálakat, öveket, cipőket és napszemüvegeket. Miután piacra dobta farmereit és férfiruha kollekcióját, a bevételek már a 100 millió dolláros álomhatárt súrolták. 1978-ban 200 000 db fogyott el a híres farmerból már az első héten, ahogy a boltokba került. A farmerőrület soha nem látott bevételeket produkált, és a nőknek tervezett boxer sortok, valamint a férfi fehérnemű kollekció is sikeresnek bizonyultak. A fehérneműket később - a 90-es években - Mark Wahlberg, Antonio Sabato Jr. reklámozták, a Calvin Kleinra jellemző provokatív módon. A Calvin Klein Underwear rávilágított arra, hogy az alsónadrág rendkívül divatos darab tud lenni.




Árkalkuláció és Foglalás