Saint Laurent
Saint Laurent tizenegy éves korában esett szerelembe a jelmeztervezéssel. Tizenhét évesen Párizsba költözött, hogy az egyik neves divatiskolában tanuljon tovább. Tanulmányai alatt több tervezési versenyt is megnyert. Ezzel pedig egyenes út vezetett Christian Dior birodalmába, ahol későbbi fényes jövőjét alapozta meg. Első, Diornál készített kollekciója hatalmas sikert aratott.
Karrierjében törést okozott az 1960-ban kapott behívója, amellyel katonai szolgálatra kötelezték szülőhazájában, Algériában. Elveszítette állását a Diornál. Az első Yves Saint Laurent üzlet 1966-ban nyílt meg Párizsban és ekkor már hatalmas sikere volt a tervező által készített ruháknak.
Mint oly sokan, az Yves Saint Laurent is nehezen tudott egymagában talpon maradni. A divatház egészen 1993-ig meg tudta őrizni függetlenségét, majd az említett évben felvásárolták, hat évvel később pedig maga a márkanév is idegen kezekbe került; egészen pontosan a Gucci kezébe. Ekkor 1999-et írunk és Saint Laurent-re már csak az haute couture kollekció tervezése maradt, a pret-a-porter kollekció megálmodása Tom Ford feladata lett. Napjainkban az Yves Saint Laurent márka, töretlenül népszerű ruháin kívül egyéb kiegészítőiről, táskáiról, napszemüvegekről stb.
2002-ben aztán Saint Laurent végleg visszavonult a tervezéstől. Nemrégiben nagy változás volt a divatház életében, hogy az YSL logó a sarokba került és úgy döntöttek, hogy a márka már csak egyszerűen Saint Laurent néven fusson tovább.