Tom Ford


A Texas állambeli Houstonban született 1961. augusztus 27-én Thomas Carlyle Ford néven, egy ingatlan forgalmazó pár gyermekeként. Később, tizenhét évesen New Yorkba ment, hogy az ottani egyetemen művészettörténetet tanuljon. Korai éveinek útkeresését jól mutatja, hogy alig egy évvel később otthagyta az iskolát, ugyanis népszerű reklámfilm szereplő lett. Másfél évig Párizsban is élt, mivel gyakornok volt a Chloé sajtó irodájánál. A New Yorkba való visszatérése utáni időkben rendszeresen látogatta a hosszú, rögös utat megjárt, 1977-ben szórakozóhellyé alakított Studio 54 nevű klubot. Ford hamarosan lehetőséget is kapott, hogy belépjen az európai divat világába a Guccinál kapott konfekció tervezői állást. Ford szerepe rohamosan nőtt az olasz cégnél, alig hat hónap leforgása alatt a férfi kollekciót is ő tervezte, nem sokkal később a cipőket is. 1992-ben Richard Lambertson, az addigi tervező igazgató helyét Tom Ford vette át. Tom Ford lett a Gucci kreatív igazgatója 1994-ben. 1995 és 96 között a Gucci értékesítései 90%-kal nőttek. Ekkoriban szinte minden irányt Tom Ford adott meg a divatban. 


Idővel a Gucci megszerezte az Yves Saint Laurent-t (YSL), és értelemszerűen Fordot nevezték ki kreatív igazgatónak. Itteni munkássága során Ford többször nyerte el az Amerikai Divattervezők Tanácsa díját, legutóbb tavaly választották a legjobb férfi divattervezőnek. Az elválásra mindenképpen szükség volt, hogy létrehozza a saját magáról elnevezett divatmárkáját 2005-ben, ami hamar a prémium márkák közé jutott kiemelkedő minősége, és megoldásai miatt. Domenico De Sole is csatlakozott a Tom Fordhoz, mint formális igazgató. Ford kiváló üzleti érzékét, kreativitását és márkaépítési képességeit mutatja, hogy rögtön az első évben bejelentette, hogy a Marcolin Group-al közösen optikai kereteket és napszemüvegeket fognak előállítani, és értékesíteni, valamint az Estée Lauder-el is megállapodást kötött, hogy közösen hozzák létre a Tom Ford Beauty márkát. Amióta elindultak, a Tom Ford szemüvegei és szépségápolási termékei hatalmas sikert arattak, rendszeresen a Top 3 márka között vannak a szakboltokban. 

 

2007 áprilisában nyílt meg a márka első, saját áruháza New Yorkban. Jelenleg összesen 21 üzlete van szerte a világon, többek közt Milánóban, Las Vegasban, Tokióban, Oroszországban, Zürichben vagy éppen Dubaiban. Tom Ford kétségtelenül a legismertebb amerikai divattervező, aki a divatiparban saját magát találta meg. Kiemelkedő szakmai tudását jól szemlélteti karrierjének íve, a Gucci ház és az YSL újraélesztése, a megannyi szakmai elismerés amit begyűjtött, valamint mindössze hetedik éves márkájának átütő sikere, mely siker minden bizonnyal a nevével van összefüggésben




Árkalkuláció és Foglalás